2016. június 10., péntek

Varrogatós

5 megjegyzés
Kicsit el vagyok havazva mostanság, de azért igyekszem alkotni a babáimnak - készül egy szoba, varrtam, bútorokat gyártottam... de még szinte minden félkész állapotban van.


A múlt héten készültek ezek a félhosszú ujjú ingek a fiúknak. Kifogytam itthon a tépőzárból és a patentból, ezért egyelőre haskidobósan kénytelenek viselni (úgyis meleg van), amíg be nem jutok a méteráruba.
Zsugorkából szerettem volna elkészíteni a gombokat, de négy próbálkozás után sem sikerült eltalálnom a méretet, így valószínűleg cold porcelain gyurmából fogom őket megcsinálni, amint tudok venni kukoricakeményítőt. (Nálunk sajnos csak a bioboltban lehet kapni, ami a város másik végén van.)
Aztán találtam itthon egy príma kis anyagot, amit még tavaly vettem direkt babaruhákhoz, és elfelejtkeztem róla. Gyorsan összedobtam belőle ezt a tunikát/ruhát:


2016. május 29., vasárnap

Gyereknapi piknik

2 megjegyzés
Gyereknap alkalmából piknikezni mentünk, és elkerülhetetlen volt, hogy ki ne használjam az alkalmat. Néhány "barát" is velünk jött, de csak pár képet tudtam lőni, mielőtt az öreg fényképezőgépem be nem mondta az unalmast. (Szerencsére jövő héten már kész lesz a telefonom!)
Közös integetés a pokrócról
Természetesen az új fiú volt a sztár...


2016. május 27., péntek

Basics Ken

12 megjegyzés
Ma érkezett ez a fiú, akire már régóta vadásztam.
Nagyon "latinos" kiállású, szép az arcformája és karakteres. Eredeti cipőjében és farmernadrágjában kaptam, a nadrágról csak a patent fele maradt el, a fotózás óta már vissza is varrtam. Egyedül a fekete trikója hiányzik, amit majd saját kezűleg pótolok neki.



2016. május 25., szerda

Princess & Me Rapunzel

4 megjegyzés
Ma megérkezett a Princess & Me Aranyhaj babám, és hát nagy csalódás. Sajnos az eladó elfelejtette megemlíteni, hogy a baba haja, szeme, szemhéja, szája és teste tele van csillámos körömlakk foltokkal, plusz az orrlyukait és a száját tollal is kiigazították. (Ráadásul pont olyan helyeken, ahol lemoshatatlan anélkül, hogy a gyári smink ne sérülne.)
Pedig amúgy gyönyörű, és régóta szerettem volna egy ilyen babát, annak ellenére, hogy inkább a barbie méretet részesítem előnyben - sajnos még fennáll, hogy visszaküldöm és visszakérem a pénzemet. :(


2016. május 20., péntek

Csiribí-csiribá-bó!

12 megjegyzés
"Abrakadabra, 
Ügyelj szavamra,
Csiribí-csiribá-bó!"

Újabb lánnyal bővült a csapatom, ezúttal egy igen különleges Barbie érkezett: a 2015-ös Hamupipőke élőszereplős Disney film megmintázott főszereplője, Cinderella Royal Ball doll.

A film kapcsán több babát is kiadtak, valóban gyönyörű kollekció lehetne belőlük, de azért nem hiszem, hogy valaha is akkora szerencsém lesz, hogy mindet összegyűjthessem. :) Már ennek az egy babának is igazán, szívből örülök.

Az én babám a Mattel gyűjtői kollekciójából került ki, ezen kívül a Disney Store is kiadott egy 6 darabos csapatot. (Kattints a képekre a nagyításért)
Disney Store
Mattel


A Store kollekció egyetlen igazán nagy előnye, hogy a babák keze ízületes - valamint, hogy a Tündérkeresztanya egyszerűen gyönyörű, ő nagyon nagy vágyam, mióta először láttam. Sokkal jobban eltalálták, mint a Mattelnél (pedig általában fordítva szokott lenni). Úgy fest, Helena Bonham-Carter színésznő a hatalmas szemeivel, és a különleges arcszerkezetével sokkal inkább beleillik egy igazi Disney mesébe. :D
Mint írtam, az én babám a Mattel kollekcióból való, ennek megfelelően kidolgozott, részletes és gyönyörű.

Ella hajában csillámos szálak is vannak, az ujjtartása valami egészen különleges, ami pedig a ruháját illeti, a szoknyája olyan széles, hogy a baba mindenféle támasztás nélkül is megáll, csak maga a szoknya is képes megtartani. :) 

Az "üvegcipellőjét" nem vettem ki, a dobozban marad - amin mellesleg gyönyörű, a mesével kapcsolatos minták, és (akárcsak a baba ruháján) kihajtható pillangók vannak.

Igazán elégedett és boldog vagyok. A Jófogáson szúrtam ki ezt a gyönyörű babát, 3300 forintért. Amikor az eladó megírta, hogy még megvan, el sem akartam hinni. :) És bár a vásárlás a bankom miatt ütközött némi nehézségekbe, végül azért csak sikerült összehozni. Nagyon vártam, hogy végre megérkezzen, és egyértelműen szerény kis gyűjteményem kincsét tisztelhetem benne. Most viszont elgondolkoztam rajta, hogy esetleg érdemes lenne a gyűjtői kollekciók közül beszerezni számára egy férfiembert is, mert milyen hercegnő az, akinek nincs hercege... Van tippetek, hogy ki volna megfelelő neki? 
A készülgető dobozház ablakában
És csak úgy grátisz, a filmben a herceget játszó színész az én gyönyörű babám ikertesójával:

2016. május 13., péntek

Almácska

6 megjegyzés
A napokban elég sok dolgot kezdtem el alkotni, de a legtöbbnek még száradnia kell, hogy tovább dolgozhassak velük, úgyhogy ma, mivel azokkal nem tudtam haladni, elkészítettem ezt a kis ládát és néhány belevaló almát. :)



A láda vékony "jégkrémes pálcikából" (na jó, bevallom: durván lenyúltam őket a McDonalds kávé-keverős repertoárjából, marokra) készült, némi gyufa segítségével. (És a képek ellenére nem féloldalas dőlésű, csak elég idétlenül fotóztam...)
Az almák süthető gyurmából, akrilfestékkel festve készültek, és mivel nem volt itthon fedőlakkom, erős hajlakkal fújtam be őket, majd hagytam száradni. A száruk pedig az orgonabokrunk alsó ágaiból készült, amit sütés után pluszban még pillanatragasztóval is megtámogattam, nehogy kiessenek. :)
Apple rögtön pózolt is:


Ui.: Mű fű készítésére házilag van valami jó ötletetek? Ami konkrétan fűszerűnek néz ki, nem por.

2016. május 11., szerda

Ismeritek a PukiFee babákat?

10 megjegyzés
(Ez csak egy rövidke poszt, mert éjszaka ezekkel a babákkal álmodtam...)
Nem vagyok egy nagy BJD rajongó, de azt hiszem, a képek magukért beszélnek arról, hogy miért zúgtam bele hónapokkal ezelőtt ezekbe a kis csöppségekbe.
Ezek a 16 centis kis gyönyörűségek egyszerűen meghódítottak. Egy jó fokkal még a Blythe babák iránti mérhetetlen rajongásomat is túlszárnyalták, pedig ez nem lehetett egyszerű.
Minden egyes ízületük mozog - elvégre BJD babákról beszélünk, tehát nem akárhogyan pózolhatók.
Első helyen szerepelnek a kívánságlistámon, és valószínűleg még hosszú ideig ott is maradnak, mert átlagosan egy fél havi fizetésbe fájnak az olcsóbb darabok is. Maximum akkor költözik majd be hamarosan hozzám egy ilyen baba, ha hirtelen ötlettől vezérelve megnégyszerezik a fizum... de erre igen kevés reális esély van. :)

Szóval egyelőre rá gyűjtögetek, mert van ebben a kicsikében valami határtalan ártatlanság és cukiság, ami iszonyúan szerethetővé teszi. Beszéljenek helyettem a képek.



 

Van egy babám... Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template